A 36 éves férfi a TOIFOR alkalmazásában, civil teherautósofőrként dolgozott az iraki Tádzsiban, amikor tavaly március 26-án halálos lövés érte az amerikai támaszponton. A feltételezett tettest, egy 25 éves amerikai katonát még a történtek napján őrizetbe vették.Lakos Lászlóné, a férfi elvált felesége, egyetlen közös gyermekük édesanyja az MTI-nek most azt mondta: egy év elteltével sem kapott hivatalosan választ arra, hogy miként és miért történt a halálos tragédia. Tudomása szerint az eset kapcsán indult nyomozás még nem zárult le.Ezt erősítette meg a volt feleség által a gyermek érdekeinek képviseletével megbízott ügyvéd is. Bankó Tibor annyit közölt, hogy az amerikai hatóságokkal felvette a kapcsolatot, de csak arról kapott tájékoztatást, hogy tart még az ügyben a nyomozás. Amikor jogerős ítélet születik és ez alapján tudni lehet, hogy pontosan mi történt, csak ez után döntenek arról, hogy a gyermek számára kártérítési igénnyel élnek-e. Arról azonban nincs információja, hogy egyáltalán mikor fejeződhet be az eljárás - tette hozzá a jogász.Bárándy György ügyvéd nem a volt feleség, hanem az elhunyt egyik testvérének megbízásából még a múlt év áprilisában kapcsolódott be az ügybe és kártérítési igényt is előterjesztett ügyfele számára. Az MTI-nek most azt mondta: előrehaladott tárgyalásokat folytatott két New York-i ügyvéddel, akik vállalnák a jogi képviseletet az Egyesült Államokban. Az ő megítélésük szerint hárommillió és ötmillió dollár közötti kártérítési igényt lehetne benyújtani, de ehhez a gyermek gondviselőjének meghatalmazására van szükség, a lelőtt férfi testvére ugyanis nem járhat el. Az ügyvéd erről azonban még nem egyeztetett a gyermeket érdekeit képviselő jogásszal és a gondviselő hozzájárulása nélkül nem is léphet az ügyben.Az amerikai erők tavaly április elején adtak hírt arról, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó márciusban történt lelövése miatt. A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót - állt az amerikai erők akkori jelentésében, amely nem részletezte az emberölés körülményeit és nem közölte az áldozat nevét sem.Bogdán Tibort halála után csaknem egy hónappal, 2009. április 21-én temették el egykori lakóhelyén, a Zala megyei Nagyradán. Bárándy György az elhunyt testvére megbízásából másfél millió dolláros kártérítési igényt terjesztett elő tavaly áprilisban az amerikai állammal szemben, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén keresztül. Akkor közölte ügyfelével, hogy ha netán nyernek, a megítélt összeg nem az övé, hanem Bogdán Tibor fiáé, az egyetlen törvényes örökösé lehet csak. Az ügyvéd az MTI-nek elmondta azt is, levelére egy amerikai ezredes válaszolt, aki felajánlotta azt a lehetőséget, hogy a család részt vehet majd a gyanúsított hadbírósági tárgyalásán, ennek költségeit pedig teljes körűen fedezik.
Még mindig nyomoznak az Irakban lelőtt magyar férfi ügyében
Egy évvel azután, hogy Irakban egy amerikai katona lelőtte a nagyradai Bogdán Tibort, még mindig nincs magyarázat a haláleset okára és körülményeire - ezt az elhunyt volt felesége és ügyvédje közölte az MTI megkeresésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.