Kajdi József, aki részt vett a bizottság hétfő esti ülésén, az MTI-nek elmondta: az MDF megfellebbezte Király Zoltán és Slosár Gábor nyilvántartásba vételének elutasítását a fővárosi választási bizottságnál. A fellebbezésnek a hétfő esti ülésen helyt adtak - közölte. A fővárosi választási bizottság tehát megállapította, bőven meghaladta mind a két képviselőjelöltnél a szükséges ajánlószelvények mennyisége a törvényben előírtakat - tette hozzá. Közölte, hogy jogerőre három nap múlva emelkedik a döntés. A két egyéni képviselőjelölt tisztán MDF-es színekben indul a fővárosban. Kajdi József elmondta azt is: Pusztai Erzsébet, Csapody Miklós, valamint Győri Dénes fővárosi MDF-es képviselőjelölt nyilvántartásba vétele ellen fellebbezéssel éltek, azonban ezeket a fellebbezéseket a fővárosi választási bizottság elutasította. Kajdi József korábban abban az ügyben nyilatkozott az MTI-nek, hogy visszalépett az MDF országos listájának harmadik helyéről. Mint mondta, döntését nem politikai okból hozta meg. Az MTI kérdésére közölte: arról, hogy ki kapja meg helyét az országos listán az MDF elnöksége dönt. Az MDF országos listáját kedden hozzák nyilvánosságra.
Újabb két MDF-es jelölt kapott zöld utat Budapesten
A fővárosi választási bizottság hétfői döntése értelmében az MDF-es Király Zoltán és Slosár Gábor is indulhat egyéni képviselőjelöltként az országgyűlési választásokon - mondta Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabinetvezetője hétfő este az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.