Regőczi Miklóst azért helyezték szabadlábra, mert a bíróság szerint nem kell tartani attól, hogy a volt BKV-s vezető elszökik, vagy bármilyen iratot meghamisít, s ezzel hátráltatná a nyomozást. Regőczi Miklós az MTI-nek szombaton megerősítette az erről szóló híreket, és azt mondta: szabadlábra helyezése után is mindenben együtt kíván működni a hatóságokkal. Francsics Imre, Regőczi Miklós ügyvédjét is, aki elmondta: hallott az ügyről, de hivatalos úton a bíróság őt még nem értesítette.A Fővárosi Bíróság hétfőre ígért tájékoztatást.
A bíróság pénteken szüntette meg Regőczi Miklós házi őrizetét. A volt BKV-s vezetőnek március 15-én járt le 30 napos előzetes letartóztatása, amelyet az elsőfokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen házi őrizetre módosított. Ez ellen az ügyész fellebbezett, emiatt az ügyet pénteken másodfokon is tárgyalták. Ezen a tárgyaláson a bírói tanács úgy döntött: megszünteti a házi őrizetet, és ezzel együtt minden kényszerintézkedést. Regőczi Miklós előzetes letartóztatását február 15-én rendelték el azt követően, hogy előzőleg a BKKB nem jogerősen házi őrizetbe helyezte. Az ügyész azonban akkor fellebbezett az ítélet ellen, ennek helyt adott a bíróság.
Regőczi Miklóst - Zelenák Tibor, volt kommunikációs főosztályvezetővel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint Regőczi Miklós 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak. Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.
Megszüntette a bíróság Regőczi Miklós házi őrizetét
Megszűntette Regőczi Miklós házi őrizetét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság, és szabadlábra helyezték a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - értesült BKV-s forrásokból.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.