A politikus azt mondta: bár nagyon sok ajánlószelvényt gyűjtöttek a párttagok és az aktivisták, azért nem állítanak országos listát, mert gazdaságilag nem tudnak versenyezni a nagy pártokkal. Így Kolompár Orbán a Borsod megyei Ózd térségében, Balog József elnökhelyettes pedig a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indul egyéni képviselőként, saját pártjuk színeiben.Kolompár Orbán kijelentette: az ajánlószelvényeket megsemmisítik, nem adják át azokat egyetlen pártnak sem, viszont az MCF elnökségének jövő heti ülésén döntenek arról, mely politikai tömörülés mögé sorakoznak fel a választásokon a mögöttük álló 50 ezer szavazattal.
Az MCF mégsem állít országos listát
Nem állít országos listát az MCF Roma Összefogás Párt a 2010-es országgyűlési választásokon, de a párt két vezetője "becsületből" megméretteti magát - jelentette be Kolompár Orbán, a roma politikai tömörülés elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.