A biztos közleményében felidézte: a jogszabály értelmében március 22-étől a jelöltet állító pártok, illetve maguk a jelöltek is kampánycélokra kikérhetik a népesség-nyilvántartásból a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait (családi- és utónevét, valamint lakcímét). Az adatokat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától lehet kérni, a jegyzőtől pedig a közszemlére bocsátott névjegyzék másolatát szerezhetik meg a jelöltek és jelölőszervezetek.Jóri András felhívta a figyelmet arra: a jelenlegi szabályozás szerint az állampolgárok megtilthatják lakcímadataik kereskedelmi célú felhasználását, de nem tehetik ezt meg a politikai megkeresésekkel kapcsolatban. A biztos már februárban kiadott ajánlásában felhívta a jogalkotót, hogy a jövőben olyan szabályozást vezessen be, amelyik lehetővé teszi, hogy az "adatalany" megtilthassa, hogy a pártok a kapcsolatfelvétel céljából lakcímadatait megkaphassák. A biztos ugyanakkor nem támogatja azt a megoldást, hogy a választópolgároknak kifejezetten engedélyezniük kelljen adataik kiadhatóságát a politikai kampány céljaira.Az ombudsman szerint fontos, hogy a választópolgárok külön is megtilthassák a kereskedelmi célú, illetve a politikai célú adatszolgáltatást, mivel elképzelhető olyan eset, hogy valaki csak kereskedelmi célú reklámküldeményt vagy kizárólag a pártok választási programjával kapcsolatos küldeményt kíván fogadni. Emlékeztetett rá: a nemzetközi gyakorlat alapján a szavazók a legtöbb európai országban megtilthatják, hogy a nemzeti népesség-nyilvántartások adataikat politikai kampányok céljára kiadják.A biztos felhívta a pártok, jelöltek figyelmét arra is, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapján más állami vagy önkormányzati szerv a saját nyilvántartásaiból személyes adatot nem szolgáltathat ki, vagyis az ilyen nyilvántartások alapján képzett, de már nem állami szervek kezelésében lévő jegyzékekből nem lehet kampánycélra személyes adatokat szolgáltatni.Jóri András szerint a választók számára gyakran nem áttekinthető, hogy a pártok a szimpatizánsi adatbázist vagy a központi nyilvántartás adatait használták-e fel a megkeresésükhöz, ezért azt javasolja a pártoknak, hogy ha a központi név- és lakcímadatbázist felhasználva juttatják el küldeményüket a választópolgároknak, akkor erről tájékoztassák őket.
Jóri: tilthassák le a választópolgárok adataik kampánycélra kiadását!
Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy a választópolgárok a jövőben megtilthassák lakcímadataik kampánycélra történő kiadását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.