A hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a gyakorlat rendben lezajlott. Annak során a repülésbiztonsági szabályokat maximálisan betartották, és a gyakorlat egyáltalán nem zavarta a Ferihegyi nemzetközi repülőtér forgalmát.Kitértek arra is, hogy gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságnak, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket.Korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy ők adták ki az átrepülési engedély az izraeli gépeknek, előzetes külügyi egyeztetést követően, a légiközlekedési törvény alapján. A hatóság levelében nem válaszolt az MTI azon kérdésére, hogy pontosan milyen célból érkeztek a gépek, milyen típusú repülőkről van szó, honnan jöttek és hova tartottak, leszálltak-e Magyarországon és szállítottak-e utasokat.A Magyar Nemzet csütörtöki száma szerint az izraeli légi- és űrerők két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól. Az izraeli nagykövet azt mondta az MTI-nek, hogy nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen. Aliza Bin-Noun hozzátette: az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. A gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba - hangsúlyozta. A rutingyakorlatban Budapest mellett a bulgáriai Várna is szerepelt - tette hozzá.
Az NKH szerint szabályosan repült Ferihegy közelébe a kémrepülő
A Nemzeti Közlekedési Hatóság csütörtök délutáni közlése szerint az Izraeli Légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, betartották a repülésbiztonsági szabályokat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.