A táblabíróság a férfit – aki nem volt jelen a tárgyaláson – befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor a hivatali vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette, s megállapította azt is, hogy a vádlott nem volt hivatalos személy. Az elsőfokú bíróság öt év szabadságvesztést kiszabó ítéletének megváltoztatása miatt a keddi ítélet nem jogerős. Bene Zoltán ügyvéd három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet ellen Szilágyi Lajos ügyész fellebbezést jelentett be, illetve kezdeményezte a vádlott előzetes letartóztatását a harmadfokú eljárás lezárultáig. Az indítványról a Legfelsőbb Bíróság dönt.Az ítélet szerint a vádlott a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatal kistérségi megbízottjaként együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és egy kunfehértói motel bérlőjével egy vissza nem térítendő – 17 millió forintos – pályázati támogatás megszerzésében. A támogatás folyósítása után Weiszenberger László felhívta a motel bérlőjét, és ötmillió forintot kért tőle, azt állítva, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium egy meg nem nevezett döntéshozó munkatársának kell azt visszajuttatnia a pályázat elfogadása fejében, valamint neki is jár valamennyi összeg a közbenjárásért. A követelés biztosítására Weiszenberger László 2,5 millió forintos "kölcsöntartozást" elismerő bizonylatot íratott alá a motel bérlőjével. A nyilatkozatra hivatkozva a vádlott 2004 szeptemberében kétszer is írásos fizetési felszólítást küldött, illetve többször szóban is követelte a "tartozás" kiegyenlítését. A motel bérlője 2005. április 6-án azonban kép- és hangfelvételt készített arról a beszélgetésről, amelyen Weiszenberger László közölte, ellenérték fejében vissza nem térítendő állami támogatást tud intézni, majd utóbb erre hivatkozva a fizetést végleg megtagadta. A rejtett kamerával készített felvételt a HírTV mutatta be, még 2007 őszén.Az eljárás során nem sikerült megállapítani, hogy a vádlott – aki bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett – rendelkezett-e olyan minisztériumi kapcsolatokkal, amelyekre hivatkozott, illetve az sem derült ki, hogy ténylegesen jutott-e valamilyen anyagi előnyhöz.
Enyhítette a táblabíróság Weiszenberger László büntetését
Enyhítette Weiszenberger László büntetését kedden a Szegedi Ítélőtábla, másodfokon két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta az MSZP korábbi kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, egykori kistérségi megbízottat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.