A Fidesz komlói szervezete által az MTI-hez eljuttatott rendőrségi dokumentum szerint a gyanút a kaposvári rendőrkapitányság állapította meg "az eddig beszerzett bizonyítékok alapján". (Az MTI közlése nyomán lapunk először a polgármester gyanúsításáról számolt be, ám Páva Zoltán közölte, vele szemben semmilyen hatóság nem közölt ilyen gyanúsítást.)A nyomozás ismeretlen tettes ellen, Kispál László és Polics József helyi fideszes képviselők feljelentése alapján indult, miután a komlói és a Baranya Megyei Önkormányzat tagságával működő Komlói Szociális Kht. 2008 végén adásvételi szerződést kötött egy komlói ingatlan tulajdonrészének értékesítésére. A vételár 45 millió forint plusz áfa volt. Bár a később elkészült szakértői vélemény szerint a szerződés a törvények szerint megtámadható, Páva Zoltán a társaság taggyűlésén a bírósági megtámadás elutasítása mellett szavazott. A komlói rendőrkapitányság elfogultságot jelentett az ügyben, így az a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, illetve a kaposvári rendőrkapitányságra került.
Hűtlen kezelés gyanúja Komlón
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja állapítható meg a rendőrség szerint egy városi ingatlan értékesítése kapcsán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.