Solti Attila, a szigetszentmiklósi SZDSZ-szervezet volt elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta, 2009 októberében döntött úgy a tagság, hogy feloszlatja magát.Hozzátette: a szervezet tagjai kinyilvánították és tudomásul vették, hogy a helyi szervezet megszűnéséből adódóan a pártból is kilépnek. Az MTI kérdésére Solti Attila azt mondta, hogy a párt alapszabálya szerint így Kuncze Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek, mert ha a helyi szervezet megszűnik, akkor azzal együtt megszűnik a párttagság is. Hozzátette, hogy az alapszabály szerint ilyen esetben egy hónapja van a tagnak arra, hogy más szervezetbe kérje felvételét, vagy egyéni tagságát meghosszabbítsa, de Solti Attila tudomása szerint Kuncze Gábor ezt nem kérte.A volt szigetszentmiklósi elnök kijelentette, hogy a megszűnt pártszervezet tagjai együtt maradtak, és liberális egyesületükben tovább folytatják közéleti és kulturális tevékenységünket. Az egyesület munkáját Kuncze Gábor támogatja. A volt pártelnököt az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.
Kuncze Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek
Kuncze Gábor volt pártelnök már nem tagja az SZDSZ-nek, mert megszűnt a liberális párt szigetszentmiklósi alapszervezete, ahová a politikus annak idején belépett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.