Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a Miskolci Városi Bíróság megkereste az Országos Választási Bizottságot (OVB) a mentelmi jog felfüggesztése miatt, az eljárást ugyanis addig szüneteltetik, míg nem kapják meg az OVB határozatát. Hozzátette: már volt egy meghallgatás az ügyben, és lesz egy következő is, amelyen ha a magánvádlók elejtik a vádat, megszűnik, ha nem, akkor folytatódik az eljárás. Egyed Zsolt az MTI-nek azt mondta: egy magánjellegű dologból és félreértéből adódott a nézeteltérés; az érintettek már vissza akarták vonni a feljelentésüket, mert időközben sikerült tisztázni a helyzetet és kiderült, "tévedés volt" - tette hozzá Egyed Zsolt, aki szerint visszavonják a feljelentést, nem akarnak pereskedni. Egyed Zsolt mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság hétfő esti ülésén függesztette fel. A jelöltet a választási bizottság február 17-én vette nyilvántartásba, és ő az első a párt - nyilvántartásba vételre váró - területi listáján. Az OVB határozatában emlékeztetett arra: az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselőválasztáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz. A választási bizottság hétfői ülésén úgy foglalt állást, hogy Egyed Zsolt mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi választását megelőzően került sor és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással. Az OVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Rágalmazás miatt indult eljárás a jobbikos Egyed Zsolt ellen
Rágalmazás vétsége miatt indult eljárás Egyed Zsolt ellen, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú egyéni választókerületben indul a Jobbik képviselőjelöltjeként. Az érintett szerint a magánvádlók vissza fogják vonni feljelentésüket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.