Az ORFK emlékeztetett rá: minden évben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a téli hideg súlyos veszélyt jelent a hajléktalanoknak.A rendőrség még a tél beköszönte előtt felvette a kapcsolatot a hajléktalanokat segítő karitatív szervezetekkel, krízisközpontokkal, és együttműködött az önkormányzatokkal, a közterület-felügyelet, a természetvédelmi őrszolgálat és a társ rendvédelmi szervek dolgozóival, valamint a polgárőrséggel.A szolgálatot teljesítő rendőr haladéktalanul gondoskodik arról, hogy a sérültet, illetve a krízishelyzetben lévő hajléktalant krízisautóval, szükség esetén mentővel elszállítsák, illetve felvilágosítást ad a karitatív szervezetek szolgáltatásairól, ha ilyen kérdéssel fordulnak hozzá.Jól működő kapcsolatrendszert épített ki a rendőrség az ügyeleti és a hajléktalanellátó intézmények diszpécserközpontjaival is. A bejelentések, illetve a járőrök közlése alapján a kapitányságok rendszeresen tájékoztatják a diszpécserközpontokat arról, hol láttak hajléktalanokat.A hideg az előző télen 59 halálesetet okozott, de sok életet sikerült megmenteni, hiszen 810 alkalommal a rendőrök mentővel vagy krízisautóval szállíttatták el a hajléktalant. Az idei télen a rendőrségnek eddig 53, a hideg miatt közterületeken bekövetkezett halálesetről van tudomása.Az ORFK közölte azt is, hogy 2009 októbere és 2010 februárja között az országban közterületen, fedett helyen vagy lakásban 120-an haltak meg kihűlés következtében. Az elmúlt évekről nincsenek ilyen jellegű statisztikai adataik.
Félszáz ember halt meg közterületen a télen
Csaknem annyian haltak meg a közterületeken ezen a télen, mint egy évvel korábban, akkor 59 haláleset jutott a rendőrség tudomására, ezen a télen eddig 53 - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság összesítésében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.