A Magosz szövetségi igazgatója január 7-én tett bejelentést a fővárosi ügyészség nyomozóhivatalánál egy 303 hektáros erdő értékesítésével kapcsolatban, mivel úgy ítélte meg, hogy bűncselekmény alapos gyanúja fogalmazható meg az üggyel kapcsolatban Budai Gyula - mint elmondta - egy 80 éves asszonytól kapott levelet, amelyben azt írta, hogy 2004-ben kötött szerződést a 303 hektáros erdő eladásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA). De az ügylet során "…Benedek Fülöp nem önzetlenül segített, hiszen részemre - írja a levél írója - ellenszolgáltatás fejében történt az erdőértékesítés…" Ez a kijelentés adta - illetve a továbbiakban leírtak - adták az ügyészségi eljárás alapját - tájékoztatta az újságírókat Budai Gyula.
Korrupciógyanús földügylet: Benedek Fülöp is érintett?
Ismét korrupciógyanús ügyben indított nyomozást az ügyészség, amelyben valószínűleg érintett lehet Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a vagyonkezelő szervezet földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója pénteken Budapesten, a képviselői irodaházban tartott sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.