Nyitrai Zsolt, a párt informatikai és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta: az informatika a magyar gazdaság motorjává válhat a következő években, az ágazat felemelkedése pedig alkalmas lehet a válságból kivezető út megtalálására is.A Fidesz alapvető céljának tartja a napi szintű internet-hozzáférések számának növelését, valamint ezzel egy időben egy "valódi e-közszolgáltatási tevékenység" kialakítását, az internetes demokrácia megerősítését is - fűzte hozzá. Az ellenzéki politikus szerint ezen célok megvalósítására azért is szükség van, mert jelenleg mintegy ötmillió magyar állampolgárnak nincs rendszeres hozzáférési lehetősége a világhálóhoz, illetve azért is, mert a kormányzat az informatikai ágazat szempontjából is elvesztegette az elmúlt éveket.Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kabinet bár sok informatikai projektet indított, de azok nagy része vagy teljesen leállt, vagy a megszűnés szélére került. A politikus ide sorolta a Netrekész, az e-Magyarország pontok és a Teleházak programjait is. Hozzátette: a szocialista kormányok az informatikai beruházások során nem biztosították az átláthatóságot, és sok esetben a közbeszerzési eljárás megkerülésével írtak ki pályázatokat. Nyitrai Zsolt pártja nevében egyetértési nyilatkozatot írt alá Keresztesi Jánossal, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnökével. Az IVSZ vezetője kiemelte: 300 tagot tömörítő szakmai érdekképviseleti szervezetük a magyar nemzeti össztermék (GDP) 9 százalékát képviseli, a politikai pártok közül pedig kizárólag a Fidesz-KDNP pártszövetséggel ápolnak együttműködést.
A Fidesz azt ígéri, kiemelt ágazatként kezeli majd az informatikát
A Fidesz kormányra kerülése esetén kiemelt ágazatként kívánja kezelni az informatika és a telekommunikáció területét, ennek részeként pedig alapvető céljának tarja a magyarországi digitális szakadék csökkentését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.