A pótmagánvádas eljárásban E. Zsanett öt rendőrt vádol azért, mert - állítása szerint - 2007. május 4-én éjjel a fővárosban ketten erőszakot követtek el rajta, három társuk pedig ezt végignézte. A rendőrök következetesen tagadják mindezt, az ellenük korábban emiatt indított eljárást a nyomozó ügyészek részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették, és hamis vád miatt indítottak újabb eljárást. Ezt követően élt pótmagánváddal E. Zsanett és jogi képviselője az öt rendőrrel szemben, az erőszakos cselekmény miatt.
A pénteki tárgyaláson E. Zsanett ügyvédje egészségi állapotára tekintettel kérte, hogy több órásra tervezett perbeszédét később mondhassa el. Ezt ugyan a védők többsége ellenezte, ám a bíróság jövő szerdára halasztotta a perbeszédeket. A bíróság közölte azt is, hogy az elsőfokú ítélet várhatóan március 8-án hirdeti ki a Zsanett-ügyben.
Zsanett-ügy: jövő szerdára halasztották a perbeszédeket
Rövid tárgyalás után jövő hétre halasztotta a Fővárosi Bíróság a perbeszédeket E. Zsanett pótmagánvádas eljárásban zajló perében; a halasztást pénteken a nő ügyvédje kérte, önmaga betegségére hivatkozva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.