Bencsik János (Fidesz) elmondta, a város 51, az ELMIB pedig 49 százalékos tulajdoni hányadot birtokol a közös cégben. Tatabányán az önkormányzat számára stratégiai kérdés volt a távfűtés feletti felügyelet megszerzése, ugyanis a településen 22.000 távfűtött lakás van. Télen a fűtésszámlából 11 százalék marad a városi tulajdonú Komtávhőnél, 82 százalék a fűtőerőműhöz kerül, 7 százalékot pedig a vízmű kap meg.A polgármester elmondta, az erőműben fejlesztéssel szeretnék csökkenteni az energiaszükségletet, a fogyasztói oldalon pedig a szabályozhatóság és mérhetőség megteremtésével és az utólagos hőszigeteléssel csökkenthető az energiafelhasználás.Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusaként kiemelte; a villamosenergia törvény decemberi módosítása biztosítja a villamosenergia-termeléssel kapcsolt hőtermelés haszna eljusson a fogyasztókhoz. Ezzel a döntéssel egy átlagos távfűtéses tatabányai háztartás 30 ezer forintot takaríthat meg évente.Megemlítette, hogy Magyarországon a távfűtött lakások száma 645 ezer, az ország lakásállományának 16,4 százaléka. Távfűtött lakásban lakik a magyar népesség több mint egyötöde, a rendszereket állami döntések hozták létre ezért az állam a fejlesztésben is köteles közreműködni - hangsúlyozta.Az ELMIB cégcsoportjához több hazai és három külföldi leányvállalat tartozik, ezek gázszolgáltatással és közvilágítással foglalkoznak. A nyilvános cégadatok szerint az ELMIB 5,5 milliárd forintos saját tőkével rendelkezik. A cég 2008-ban 16,896 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye 1,028 milliárd forint volt.
Tatabánya megvette a városi fűtőerőművet
Tatabánya önkormányzata és az ELMIB Zrt. 3,6 milliárd forintért megvásárolta a városi fűtőerőművet a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-től, a szerződés zárási feltételeit a Tatabánya Erőmű Kft. taggyűlése elfogadta - közölte a polgármester.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.