Február 3-án a vámosok harmincöt helyen tartottak egy időben házkutatást Budapesten, Pest és Veszprém megyében. Számlákat, pénztári bizonylatokat és egyéb okmányokat foglaltak le. A kibocsátott számlák összértéke meghaladja a 3 milliárd forint, amellyel 658 millió forintos adóhiányt okoztak - számolt be a parancsnok. A bűnszervezet irányítása egy személy kezében összpontosult, akit a nyomozók őrizetbe vettek, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását - mondta.Szilágyi Roland, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hatóságának parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: a mintegy 1500 számlát egy "Számlagyár" nevű programmal állították elő és ezek építőipari tevékenységről, szabás-varrásról, értékesítésről szóltak. A cégekhez egy APEH-feljelentés által jutottak el. Több olyan cég is szerepelt a számlákon, amelyek ellen felszámolás volt érvényben, vagy nem is léteztek. Hozzátette: az adócsalók nagy része banki pénzmozgással próbálja lefedni adókötelezettségét, itt azonban ilyen nem volt. Bevételi pénztárviszonylatokat és készpénzfizetési számlákat állítottak ki. Elmondta azt is: a nyomozás későbbi szakaszában az érintett cégek száma még növekedhet és az üggyel kapcsolatban több más bűncselekmény is felmerülhet, ezt jelenleg is vizsgálják.
Lebukott egy számlagyáros bűnbanda
A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - közölte Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.