A napilap emlékeztetett arra: egy orvosi webportál kedden közzé tette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatalos levelét, amelyben megfázással, tüdőgyulladással kezelt betegek adatait kérik az ÁNTSZ-től azért, hogy megtalálják azokat az embercsempészeket, akik október 14-én éjszaka 18 koszovói állampolgárt próbáltak Magyarországra csempészni a Tiszán. A levelet író rendőrségi főtanácsos szerint "miután akkor éjjel a Tisza 4,8 Celsius-fokos volt, és feltételezhető, hogy a csempészeknek is sikerült partot érniük, valószínűleg a hideg vízben erősen megfáztak".A menekülteket szállító csónak fölborult, hárman értek partot, később 11 holttestet emeltek ki a vízből. A Népszabadság szerint a szegedi kistérségi intézethez tartozó területen 200 ezer ember él, az őszi megfázások, az újinfluenza-járvány kezdete is erre az időre esett, így ha az orvosok valóban leválogatják a jelzett időpontban megfázással, tüdőgyulladással kezelt betegeiket, akár több ezer ember orvosi adataihoz juthat hozzá az NNI.Kovács Ferenc regionális tiszti főorvos a Népszabadságnak azt mondta, az ÁNTSZ csak jogszerűen segítheti a rendőrséget, ez a kérés azonban túl általános. Simics Tamás egészségügyre specializálódott ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta, a törvény szerint a rendőrségnek joga van bárki személyes adatait megismerni, ha arra egy büntetőeljáráshoz van szüksége.
Orvosi adatokat használna embercsempészek lefülelésére az NNI
Orvosi adatokat használna embercsempészek lefülelésére a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - olvasható a szerdai Népszabadságban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.