A megvalósítás részleteiről csak márciusban tárgyalnak, de kísérleti jellegű beépítésekre már áldoznak az éves 220 milliós keretből. A bírák csak a tárgyalás berekesztéséig felelnek a rendért, de a tárgyalótermekben tapasztalható reakciókkal szemben gyakran ők is tehetetlenek.
A Népszava felidézi, hogy egy 1994-es alkotmánybírósági határozat szerint nem büntethető az a személy, aki hatóságot vagy bíróságot mint szervezetet sért. Ha azonban a bírót sértik meg, neki kötelessége fellépni ez ellen. Például kizavarhatja a teremből a tárgyalás renitens résztvevőit. A tárgyalás berekesztése után azonban - ahogyan azt korábban a Fővárosi Bíróság közölte a napilappal - "a bíró semmilyen eljárási cselekményt nem végezhet, rendbírság kiszabására sincs lehetősége". A bíró "kizárólag a tárgyalóteremben, a tárgyalás ideje alatti rend megtartásáért felel". Ha egyedül nem bírna a rendzavarókkal, hívhatja a bíróság őrszolgálatát - amelynek tagjai azonban nem tartózkodnak a tárgyalóban, tehát eleve késve érkeznek -, de a rendőrséget már nem, mert ők a tárgyalóba nem mehetnek be.
Az ilyen kockázatos helyzeteknek vetne véget az OIT február 2-án meghozott határozatával, amely szerint lehet kamerarendszert telepíteni a jelentősebb tárgyalótermekbe. A jogsértéseknek rögzített bizonyítéka maradna, élőkép esetén pedig az őrszolgálat is azonnal közbeléphetne a durva esetekben - olvasható a Népszavában.
Kamerákat szerelhetnek a tárgyalótermekbe
Lehet kamerákat szerelni a jelentősebb ügyeket tárgyaló bírósági termekbe - ismerteti az Országos Igazságszolgáltatási Tanács legutóbbi ülésén született döntést a szombati Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.