Emlékeztetett arra, hogy a szurkolói klub kezdeményezésére egy éve indított közadakozás révén hatmillió forint gyűlt össze az emlékműre. Az elnök szerint az egyéb felajánlásokkal együtt a közadakozás összege eléri a 10 millió forintot is. A szobor költsége 4,6 millió forint volt - tette hozzá.
Mihály Gábornak, a Munkácsy-díjas szobrászművésznek az alkotása egy kétméter magas gránit posztamensen áll majd, s a Marian Cozma arcvonásait őrző mellszobor kézilabdás dobómozdulatot ábrázol.
A szombat 14 órakor kezdődő szoboravatón emlékező beszédet mond Ireny Comaroschi, Románia budapesti nagykövete, Petre Cozma, a meggyilkolt sportoló édesapja, Neculai Ontanu, Bukarest II. kerületének polgármestere, valamint Debreczenyi János, Veszprém polgármestere, Mocsai Lajos, az MKB Veszprém KC vezetőedzője, Remport Csaba, az emlékmű létrehozását kezdeményező szurkolói klub elnöke, s Dejan Peric, az európai hírű veszprémi kézilabdázók szerb csapatkapitánya.
Remport szerint az avatóra várható számos hazai és romániai sportvezető is. Jelen lesznek természetesen a neves sportklub vezetői és játékosai, köztük Ilyés Ferenc is, akit német klubja elengedett barátja emlékművének avatójára.
Marian Cozma édesapja mellett ott lesz a gyilkosság áldozatául esett román sportoló két lánytestvére is. A szurkolói klub elnöke hangsúlyozta: az emlékezésnek és szoboravatónak kizárólag Marian Cozmáról kell szólnia, ezért nyomatékosan kéri a Veszprém Arénához készülő szurkolókat, érdeklődőket, hogy tartózkodjanak bármiféle hangos megnyilvánulástól, rigmusok kiabálásától, politikai jelképek viselésétől vagy felmutatásától, és semmiféle zászlót, transzparenst ne vigyenek magukkal.
Szombaton avatják fel Marian Cozma emlékművét
Helyére állították pénteken a Cozma-emlékművet a Veszprém Aréna előtti parkban; az egyelőre még letakart szobor avatását szombaton 14 órakor tartják - tájékoztatta Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.