A cselekményét részben beismerő elsőrendű, büntetett előéletű vádlott tudomásul vette a másfél éves, négy évre felfüggesztett börtönt, míg a bűnösségét tagadó okmányirodai alkalmazott fellebbezett kétéves, ugyancsak négy évre felfüggesztett büntetése ellen. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így egyelőre egyik vádlott vonatkozásában sem jogerős az elsőfokú ítélet.
A rejtett kamerás felvételekkel rögzített eset két éve, az RTL Klub Fókusz című műsorában vált ismertté. A nyomozás kezdetén még az oknyomozó riportot készítő újságíró is gyanúsítottá vált, ám ellene később az ügyészség - társadalomra veszélyesség hiányában - megszüntette az eljárást.
Szóbeli indokolásában a bíró kiemelte, hogy bár vád hiányában az újságíró nem ítélhető el, ám azt a bíróság megjegyzi, hogy bűncselekményt a sajtó munkatársai sem követhetnek el, nem tehetik meg, hogy bűncselekményre bírnak rá másokat, azután leleplezik őket, ahogy ez jelen ügyben történt. A korrupció felderítésére megvannak a törvényes eszközök a magyar büntetőeljárásban - szögezte le.
A bíró emlékeztetett arra, hogy egy hasonló ügyben a tv2 munkatársainak bűnösségét is kimondták, és a büntetéskiszabás, a lehető legenyhébb intézkedés, szóbeli megrovás megállapításakor értékelték azt a körülményt, hogy oknyomozó riport elkészítéséről volt szó a vádbeli cselekménynél.
Jelen ügyben a két vádlottal kapcsolatban a bíró kifejtette, hogy az elsőrendű részben beismerő vallomása, a televíziós újságíró tanúvallomása és a másfél órányi rejtett kamerás felvétel alapján az okmányirodai alkalmazott tagadása ellenére megállapítható: a riporter felhívására a büntetett előéletű személy két évvel ezelőtt vállalkozott arra, hogy összesen 45 ezer forintért segít megszerezni a rokkantaknak járó parkolási engedélyt.
Az elsőrendű vádlott 15 ezer forintot kért magának, újabb 15 ezer forintot a valótlan tartalmú orvosi szakvéleményért, továbbá 15 ezer forintot az okmányirodai alkalmazott részére. Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a jelen eljárásban feltárt egyetlen esetben az elsőrendű vádlott átvett 30 ezer forintot, és ismeretlen személytől megszerezte, majd átadta a riporternek a valótlan tartalmú, elhunyt orvos pecsétjével ellátott szakvéleményt. Ezután elkísérte az újságírót az okmányirodába, ahol a másodrendű vádlott az elsőrendűvel folytatott előzetes egyeztetés után 15 ezer forint ellenében, tudatában annak, hogy hamis az orvosi igazolás, kiállította a valótlan tartalmú, mozgássérülteknek járó parkolási engedélyt.
Felfüggesztett börtön hamis mozgássérült igazolványok miatt
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt két embert a Fővárosi Bíróság szerdán mozgássérülteknek járó parkolási engedélyekkel kapcsolatos vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.