A napilap keddi számának ismertetése szerint az élsportolóból lett politikus jelenleg az Európai Parlament egyik alelnöke, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, akinek közjogi méltóságként mind a két tisztségről le kellene mondani. Az ellenzéki pártban már az EP-választás előtt beszéltek arról, hogy Schmitt egy évnél tovább nem marad majd a brüsszeli testület tagja, hiszen 2010 nyarán Orbán Viktor hazahívja.
Fideszes körből a Népszava úgy értesült, hogy az EP alelnöke azt a posztot választja, amelyiken a leendő fideszes kormányfő számít rá. Ahhoz persze, hogy házelnök lehessen, egyéni körzetben kell indulnia a választáson vagy helyet kell kapnia valamelyik listán. Néhányan azt mondták, nem véletlen, hogy a nyugdíjasoknak ezúttal ő írt levelet a Fidesz nevében, bár hozzátették, hogy Schmitt a kampányokban korábban is részt vett.
A Népszava forrásai szerint Orbán Viktornak január elején a MOB elnökségénél tett látogatása inkább azt erősíti, hogy a Fidesz elnöke a sport területén számít Schmitt szolgálataira. A MOB-elnök ismerői kijelentették: amíg nincs meggyőződve arról, hogy a legfőbb közjogi méltóságok egyike ő lesz, nem fog lépni.
Népszava: mégis házelnök lesz Schmitt Pál?
A Népszava szerint többen ismét tudni vélik, hogy ha a Fidesz kerül kormányra, Schmitt Pál lesz az Országgyűlés elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.