Marian Cozma "kinézetre inkább maffiózónak tűnt, mint egy sportolónak" és "ezt a magas srácot" már többen is nézték a táncstílusa miatt, mert aki csak elment mellette, szinte mindenkit meglökött - mondta N. Győző a veszprémi Patrióta lokálban 2009. február 8-án hajnalban történtekről. "Szemmel látható volt, hogy ez a srác agresszívan viselkedik" - tette hozzá N. Győző, megjegyezve, hogy aztán a "közelségébe került" és őt is többször meglökte.
A lökdösődés indulatosabbra sikerült, de azt "nem hinném, hogy én ütöttem először" - adta elő védekezésül a gyanúsított, megjegyezve ugyanakkor: lehetséges, hogy kettőjük között "kezdődött el ez az incidens". Állítása szerint a kézilabdások is "kivették a részüket" és "a "kölcsönös agresszió miatt alakult ki ez a verekedés". N. Győző szerint nem volt tömegverekedés a lokálban, csak három-négy ember pofozkodott mindkét oldalról, s szerinte "jó kis bunyó volt (...), ezek a srácok jól kiosztottak minket".
A gyanúsított a verekedésen túl azt ismerte el a tévéműsorban, hogy az utcán fejbe rúgott valakit, ám állítása szerint ő azt hitte, hogy egyik barátja fekszik a földön, s a "fölé hajoló srác" ütni akarja. (Valójában N. Győző Zarko Sesumot, az MKB Veszprém és a szerb válogatott kézilabdázóját rúgta fejbe, aki a szíven szúrt Marina Cozma fölé hajolt - mint ez a rendőrség több nyilatkozatából ismert már a bűntett elkövetése óta.)
N. Győzőnek állítása szerint nem volt tudomása arról, hogy ott valaki meghalt. Erről csak akkor szerzett tudomást, miután kialudta magát, majd R. Sándor barátjával kocsival elindult Ausztriába és az autó rádiójából hallott a halálesetről - hangoztatta a tévéműsorban a társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsított N. Győző. Rajta kívül az ügyben ezzel a bűncselekménnyel még R. Sándort és Sz. Ivánt gyanúsítják.
Marina Cozmát 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, - Zarko Sesumot, a szerb, Ivan Pesicet, a horvát kézilabda-válogatott tagját, az MKB Veszprém játékosait - életveszélyesen megsebesítették, mindketten súlyos műtéten estek át.
N. Győző: Cozma szíven szúrásáért egyetlen ember felelős
Marian Cozma szíven szúrásáért "egy ember a felelős" - állította a 32 éves N. Győző, a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja vasárnap este a TV2 Napló című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.