A lap pénteki számában megjelent írás szerint a közeledést jól mutatja, hogy a TT több javaslatát a szocialisták beemelték választási programjukba. Ilyen a kegyeleti járadék, illetve a büntetőjogi szigorítás is, és további elképzelések is jó fogadtatásra találtak a kormánypárti oldalon, mint például az idősek internetes képzési lehetőségeinek támogatása.
A Tisztelet Társasága így várhatóan hivatalosan is az MSZP programjának támogatása mellett foglalhat majd állást, de helyi nyugdíjas-rendezvényeikre is a körzetben induló szocialista jelölteket fogják meghívni és támogatják is majd őket.
A cikkben emlékeztetnek arra, hogy a 142 ezer regisztrált tagot és 820 nyugdíjasklubot maga mögött tudó Tisztelet Társasága korábban az MDF-fel működött szorosan együtt, a nyugdíjasokat képviselő szervezet a 2006-os választásokon öt képviselőt delegálhatott az MDF országos listájára.
Az együttműködés alapja az örökösödési illeték eltörlése iránti közös szándék volt, ez a céljuk sikerült is. A támogatásért cserében Vas János a szervezet képviseletében bekerült a parlamentbe, az MDF frakciójának tagjaként aktív munkát is végzett, később viszont felszólították, hogy lépjen ki a frakcióból.
Egymásra talált az MSZP és a Tisztelet Társasága
Hivatalos programalapú szövetséget kötnek a szocialisták a Schmuck Andor vezette Tisztelet Társaságával (TT) – tudta meg a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.