A tavaly március végén megjelent felhívásra három ajánlat érkezet, a Porr Építési Kft., a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., továbbá az M0 déli ág Konzorcium(vezetője az A-Híd Építő Zrt., tagjai pedig a Közgép Zrt., a Strabag-MML Kft., a Magyar Aszfalt Kft., és a Colas Hungária Kft.) voltak az ajánlattevők. Az ajánlatkérő NIF előbb a Porr-t hozta ki győztesnek 28,3 milliárd forintos vállalási árral, a másik két cég ajánlata érvénytelen lett. Ez ellen a konzorcium a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, így lett nyertes ő maga, amit viszont a Porr nehezményezett egy újabb döntőbizottsági eljárás kezdeményezésével. Az M0-nak az M6-os autópálya, valamint az 51. számú főút közötti bővítése 2-3 hónap múlva indul és 2012 nyarára fejeződik be.
Épülhet az M0-ás déli ága
A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Porr Építési Kft. jogorvoslati kérelmét, ezzel véglegessé vált, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. jogszerűen hirdette ki érvényesnek és nyertesnek az M-0 Déli ág II. Konzorcium ajánlatát az M6-os autópálya, valamint az 51. számú főút közötti szakasz bővítésére - közölte a NIF pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.