Baranya megye 7. választókerületében - amelynek ebben a ciklusban Paizs József szigetvári polgármester volt a parlamenti képviselője - 1994-ben és 1998-ban Gráf József győzött, aki 2006 májusában azért mondott le a képviselői mandátumáról, hogy a miniszteri munkájára koncentrálhasson. Ezek alapján logikus döntés volt, hogy a Baranya megyei szocialisták először a 64 éves politikust keresték meg, aki egyébként nem került fel az MSZP országos listájára. Gráf József az MTI-nek pénteken megerősítette, hogy valóban megkeresték, de ő nem vállalta a képviselőjelöltséget.
Az MTI úgy tudja, a párt baranyai vezetése jövő héten ül össze, hogy a többi lehetséges jelöltről egyeztessenek. Egyelőre nincs képviselőjelöltje az MSZP-nek Pest megye 1. választókerületében sem. Kárpáti Zsuzsa, aki 2006-ban Harrach Péterrel (KDNP) szemben veszített, még nem döntötte el, hogy vállalja-e a jelöltséget. A tavaly decemberi szocialista kongresszuson derült ki, hogy Kárpáti Zsuzsa - több másik női jelölttel együtt - visszaadta az országos listás helyét, mert szerintük nem érvényesültek a női kvótára vonatkozó szabályok a dokumentum összeállításánál.
A távirati iroda úgy tudja, a kialakult helyzetről pénteken tárgyal a Pest megyei szocialista vezetés. Keresik a jelöltet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 7. választókerületében is, mert Szép Béla - aki 2006-ban győzött Kisvárdán - visszalépett a megmérettetéstől. Korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott: komolyan hitte, hogy a megújulás és a megtisztulás ígérete az MSZP-ben beteljesül, de az országos listát megismerve látta, ez nem következett be. Szerinte "bebetonozták magukat azok", akiknek a leváltását követelték párton belül és kívül, utalt a MÁV, a BKV és az energiaszektort "körüllengő botrányos ügyekre". A politikus figyelemfelhívásnak szánta, hogy nem indul újra a választáson és cáfolta, hogy azért döntött így, mert megsértődött amiatt, hogy a neve nem szerepelt az országos listán.
Az MTI úgy tudja Kisvárdán már négy lehetséges jelölt mondott nemet a felkérésre, sajtóhírek szerint köztük volt Kovács László volt magyar EU-biztos, korábbi szocialista pártelnök is. A szabolcsi szocialisták jövő hétfőn tanácskoznak újra a lehetséges jelölt személyéről.
Gráf József nem lesz újra jelölt
Három helyen - Szobon, Kisvárdán és Szigetváron - még nincs egyelőre egyéni képviselőjelöltje az MSZP-nek. Gráf József agrárminiszter nem vállalta, hogy elinduljon a nemrég elhunyt Paizs József választókörzetében - értesült az MTI pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.