Antal Attilát - aki jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója - kedden vette őrizetbe a rendőrség. A Budai Központi Kerületi Bíróság várhatóan pénteken dönt a kényszerintézkedésről, ugyanis lejár az őrizet 72 órás időtartama.
Az ügyészség péntek reggel közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy "a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Sz.né dr. Sz. Eleonóra és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Főügyészség ma reggel indítványozta – a nyomozó hatóság előterjesztésében foglaltakkal egyezően, figyelemmel a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására - A. Attila gyanúsított házi őrizetének elrendelését a Budai Központi Kerületi Bíróságon".
Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője mindezt annyival egészítette ki, hogy Antal Attila részletes gyanúsítotti vallomást tett, együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal. A rendőrség kedden azt közölte: a gyanúsított 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV vezérigazgatójaként, a társaság veszteséges működése ellenére, vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte azzal, hogy a vállalat nevében szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött. Továbbá megszegte vagyonkezelési kötelezettségét azáltal is, hogy a BKV Zrt. munkavállalói részére indokolatlanul magas összegű végkielégítések kifizetését engedélyezte. A volt BKV-vezérigazgató a gyanúsítás ellen panasszal élt.
Házi őrizetbe kerülhet Antal Attila
Antal Attilának, a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését indítványozta a Fővárosi Főügyészség pénteken, "figyelemmel" a gyanúsított eljárás során tanúsított magatartására.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.