Becsó Zsolt (Fidesz), az önkormányzat elnöke az ülésen "drámainak" nevezte az önkormányzat helyzetét. Kitért rá, hogy a kormány az utóbbi három évben 1,5 milliárd forintot vont el a működésből, 2010-ben ez az összeg 648 millió forint.
Elmondta: a megyét kizárták az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatásából, miközben a hat kistérségből három a leghátrányosabb helyzetűek között van. Az önkormányzatnak ugyan van még néhány mobilizálható vagyontárgya, és az eladásukból befolyó bevétellel enyhíthetnék a működési problémákat, de az ingatlanokra nincs kereslet. Az elnök közölte: 2006-ig szinte minden évet hiány nélkül zártak, de 2007-ben 330 millió, 2008-ban 400 millió, most pedig már 555 millió forint az önkormányzat folyószámlahitele. Mindehhez idén újabb 200 millió forintos folyószámla hitelre kényszerül az önkormányzat, hogy biztosítsa a működést.
Becsó Zsolt úgy fogalmazott: mivel a bevételeket nem tudják növelni, a kiadásokat kell csökkenteni. Vagyis folytatják a kiszervezéseket, és 59 álláshelyet szüntetnek meg. A 1,5 milliárd forint összegű fejlesztést kötvénykibocsátásból tudják megvalósítani. Ezek között lesz a salgótarjáni Bányamúzeum föld feletti részének megújítása, a föld alatti járatok, valamint a Történeti Múzeum fejlesztése, Hollókő ófalujának idegenforgalmi projektje, a Balassagyarmatra tervezett, Madách és Mikszáth hagyatékának helyet adó, illetve kutatóközpontként működő Nógrádi Identitás Ház, valamint a megyei kórház szerkezetátalakítása és a sürgősségi osztály fejlesztése.
A Nógrád megyei költségvetésben a működés fejlesztés aránya 89-11 százalék. Ez az arány tavaly 87-13 százalékos volt. A költségvetést az ellenzéki MSZP-frakció támogatása nélkül hagyták jóvá. A szocialisták szerint fennáll a túlzott eladósodás veszélye, és bizonyos kiadásokat is kifogásoltak. Így például azt, hogy míg a közgyűlés hivatalát 20 millió forinttal "sarcolják meg", addig maga a testület 16 millióval kerül többe, mint tavaly.
Egyed Ferdinánd, az MSZP-frakció vezetője több - elutasított - módosító javaslatot tett. A három alelnök "működtetését" fölösleges kiadásnak nevezve márciustól egy fős létszámcsökkentést javasolt, és öt fővel csökkentette volna a kilenc tagú politikai kabinet létszámát is. Csökkentette volna a marketing- és kommunikációs kiadásokat, és több pénzt adott volna a közoktatási közalapítványnak, valamint növelni akarta a felsőfokú intézményekben tanulók ösztöndíját.
Hitelből él a Nógrád megyei önkormányzat
A Nógrád megyei önkormányzat ez évi költségvetésében 1,4 milliárd forint a működési hiány, amit hitelfelvétellel kompenzálnak; a csütörtökön elfogadott büdzsé szerint 59 embert bocsátanak el az intézményekből, fejlesztésre 1,5 milliárd forint jut.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.