Az újság közleménye szerint Burger Zsoltot az Árverező Ház Zrt. egyik árverésén fenyegette meg az "emberölés előkészületéért, zsarolásért és más súlyos bűncselekményekért elítélt és még számtalan további bűnnel vádolt Tasnádi".
Mint írták: az érdekvédők által jogtalannak tartott licitáláson a sajtó képviselői is megjelentek, köztük a lap tudósítója és fotósa, aki felvételeket készített a "láthatóan bennfentesként viselkedő, a folyamatokat egy külön szobából dirigáló Tasnádiról".
A közlemény szerint "Tasnádi Péter berángatta a fotóst a helyiségbe, ahol embereivel körülvéve arra kényszerítette, hogy adja át a fényképezőgép memóriakártyáját, rajta a képekkel". Az incidensnek Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és a sajtó több képviselője vetett véget, akik kiszabadították Burger Zsoltot a szobából.
A közleményben írtak arról is, hogy időközben rendőrök érkeztek a helyszínre, ám ők a memóriakártyát nem szerezték vissza, és Tasnádi Pétert is hagyták szabadon távozni. Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy feljelentést eddig nem tettek az ügyben, de az országos rendőrfőkapitányhoz fordultak, hogy vizsgálja ki az esetet.
A Magyar Hírlap szerint Tasnádi megfenyegette a fotósukat
"Berángatta egy szobába, megfenyegette és fényképezőgépe memóriakártyájának átadására kényszerítette Tasnádi Péter a Magyar Hírlap fotósát" - közölte a lap szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.