A lap keddi számában az elhunyt kismama férjének tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy a kismama december harmadikán szülte meg gyermekét. Négy nap múlva azonban visszakerült a kórházba, január 18-án hajnalban pedig meghalt. A kismama testvére és férje úgy tudja: az influenza szövődménye okozta a bajt. Arról, hogy pontosan mi okozta az asszony halálát, a Kútvölgyi úti klinika igazgatója, Gál János professzor nem nyilatkozott a Népszabadságnak. Falus Ferenc országos tiszti főorvos a lapnak elmondta: nincsenek pontos adataik, de szerinte huszonötnél több állapotos nőt kezeltek eddig a kórházak intenzív osztályain. Öten belehaltak az influenza okozta szövődményekbe, köztük a Kútvölgyi úti klinikán elhunyt beteg.
Tragédia lett a sikersztoriból: elhunyt a H1N1-nel fertőzött kismama
Elhunyt Budapesten a Kútvölgyi kórházban az a kismama, akit korábban H1N1 fertőzéssel kezeltek és december végén még az egészségügy sikertörténetének tekintettek, mint az első olyan kismamát, aki végül megúszta a H1N1 vírus okozta fertőzést - írta a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.