A lap hétfői száma beszámol arról, hogy a fővárosi intézmény nem tud mit kezdeni 70 millió forintos működési hiányával, s emiatt lehet, hogy már a jövő hónapban a bérek kifizetésére sem futja. A Vidám Park vezetői ezért szeretnék eladni az óriáskereket és a Top Spint nevű játékot, majd visszabérelni azokat, de a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága nem fogadta el az ezt tartalmazó üzleti tervet.
Kőfalvi Tamás vezérigazgató szerint likviditási gondjaik vannak, de csődről nincs szó. A nehézségeket az okozza, hogy a válság miatt csökkent a látogatók száma az eddig csak a belépődíjból gazdálkodó cégnél - tavaly 370 ezren voltak a Vidám Parkban, szemben a 2008-as 422 ezres látogatói számmal.
Blikk: csődben a Vidám Park
Félő, hogy tavasszal nem nyitja meg kapuit a Vidám Park, ősszel pedig csődbe is mehet az idén 60 éves intézmény - írta a Blikk.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.