Az alapítvány szokatlan módon - akárcsak egy multinacionális cég - területi képviselői hálózatot épít, amelynek tagjait vaskos, 30 százalékos jutalékkal ösztönzi mind több adománygyűjtő flakon elhelyezésére.
Noha a módszer aggályosnak tűnik, Király Antal, a múlt év végén létrehozott alapítvány kuratóriumának elnöke szerint szó sincs trükközésről. A Népszabadságnak azt mondta, hogy jogszerű és rendkívül hatékony a módszer. Az adománygyűjtők velünk szerződött vállalkozókként munkát végeznek, s ezért számla ellenében fizetség jár nekik. Munkájuknak köszönhetően pedig egyre több rászorulón, beteg gyereken, szegény családon segíthetünk - közölte.
Erkölcstelen és pofátlan - minősíti a modellt Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományszervezéssel foglalkozó programvezetője. Mint mondta, az adományokat mindig önkéntes alapon gyűjtik a támogatók. Kétségtelen, minden segélyszervezetnek vannak rezsiköltségei, és az sem titok, hogy olykor alvállalkozókat bízunk meg egy-egy feladattal. Ám a szeretetszolgálatnál általában az összes adomány 5–7 százaléka fedezi ezeket a kiadásokat. Még a legkirívóbb esetben sem nagyobb 15 százaléknál a költség - mondta a Népszabadságnak Adányi László.
Jótékonyság magas jutalékért
Sajátos módszert dolgozott ki egy jótékonysági alapítvány azért, hogy bevételre tegyen szert: a szervezet országszerte területi képviselőket alkalmaz, akik az alapítványnak gyűjtött adomány harminc százalékát jutalékként zsebre tehetik. A nagy segélyszervezetek etikátlannak tartják ezt a módszert - ismerteti a szombati Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.