2008-ban, Orbán Viktor egyik, az IMF-hitellel kapcsolatos nyilatkozatára Veres János úgy reagált, hogy "ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná ezt a pénzt". A Népszava közölte ezt a nyilatkozatot - idézte a per tárgyát képező kijelentést a sajtóosztály. A bíróság pénteken kötelezte a Népszava akkori kiadóját a jogsértések abbahagyására, illetőleg eltiltotta a további jogsértésektől.
Veres Jánost és a kiadót arra is kötelezi a jogerős ítélet, hogy közlemény formájában adjanak elégtételt Orbán Viktornak, amelyben a jogsértés elkövetése miatt sajnálkozásukat is kifejezik. Veres János és a lapkiadó ezen felül köteles 500 ezer forint kártérítés megfizetésére is, kamatokkal együtt - olvasható a közleményben.
Orbán Viktor pert nyert Veres János és a Népszava ellen
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy a szocialista Veres János és a Népszava korábbi kiadója megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz sajtóosztálya.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.