A rádió honlapjára csütörtökön este felkerült hír szerint Simonyi András elmondta: megkeresték, de visszautasította a felkérést. Herényi Károly csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy ha a volt nagykövet vállalja, akkor az ő személye elfogadható lenne az MDF számára.
Mint mondta, a budapesti választmány szerdai ülésén nevek nem hangzottak el a fővárosi lista kapcsán, csak azt fogadták el, hogy 17 választókerületben az SZDSZ, 14-ben pedig az MDF állítana képviselőjelöltet, egyben pedig közös jelöltjük lenne.
Hozzátette: a pártoknak vétójoga van a másik fél jelöltjeivel szemben. Szintén kérdésre válaszolva mondta azt, hogy egyedül Simonyi András volt washingtoni nagykövet neve vetődött fel a tárgyalások során. A fővárosi listáról Herényi Károly azt mondta, hogy az első helyre közös jelölt kerül, a második az MDF-é, a harmadik az SZDSZ-é.
Simonyi András visszautasította az MDF-SZDSZ felkérését
Nem Simonyi András volt washingtoni nagykövet vezeti majd az MDF-SZDSZ fővárosi listáját - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.