"Magyarországnak széles politikai megegyezésre van szüksége, fel kell számolni azt a vasfüggönyt, amely politikai táborokra osztja fel az országot" - mondta a kormányfő a Die Presse szerdai számában megjelent interjúban.
A Magyarországon tapasztalható megosztottság egészségtelen, és az egyik legfőbb akadálya a reformoknak. Magyarországnak most arra van szüksége, hogy a nemzeti érdekeket illető kérdésekben együttműködés legyen és nem két, egymással kibékíthetetlenül szemben álló politikai táborra.
"A Jobbik és más hasonló csoportok nem a gazdasági válság termékei" - válaszolta az újságíró ezzel kapcsolatos felvetésére. "Sokkal inkább az éles politikai megosztottság, az egyre támadóbb politikai diskurzus készítette elő a talajt az ilyen szélsőséges mozgalmak számára" - vélekedett. A kormányfő szerint a Jobbik politikailag nagyon veszélyes, és "fertőző". A meghatározó politikai erők feladata lenne, hogy valódi válaszokat találjanak, áthidalják a köztük lévő ellentéteket, "karantén alá helyezzék a Jobbikot és a hasonló pártokat és megállítsák a fertőzést" - fogalmazott.
A gazdaság állapotát illetően a kormányfő többek között kiemelte, hogy kormánya hivatalba lépése óta 15 százalékkal erősödött a forint euróhoz viszonyított árfolyama, s hogy 2009-re a GDP 3,8 százalékát kitevő költségvetési hiánnyal számol a kormány, ami az egyik legalacsonyabb Európában. Míg egy éve még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelére volt szüksége az országnak, az elmúlt hat hónapban már nem szorult rá erre a segítségre. Idén a GDP még csökkenni fog 0,6 százalékkal, de 2011-re 3,5-4 százalékos növekedés várható.
A 10,5 százalékos munkanélküliségi mutatóról úgy vélekedett: most a munkanélküliség elleni küzdelem a legfontosabb. "Mindig is hangsúlyoztam, hogy a válságnak addig nincs vége, amíg a munkanélküliség nem csökken" - mondta. A tavasszal várható választásokkal kapcsolatban azt mondta: reméli, hogy a győztes felelős gazdaságpolitikát folytat majd, folytatja az ország modernizálását és növekedési pályán tartja az országot.
Bajnai: vasfüggöny osztja ketté Magyarországot
Fel kell számolni a vasfüggönyt, amely politikai táborokra osztja Magyarországot - nyilatkozta Bajnai Gordon egy osztrák napilapnak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.