A feltételezett tettesek pénzt akartak szerezni az áldozattól, azonban pénzt nem találtak, így végül több tálca tojást, néhány fagyasztott csirkét és egy gázpalackot vittek el - mondta Gorgosilits Fábián megyei rendőr-főkapitány. Az emberöléssel a 19 éves K. J.-t és a 18 éves K. H-t gyanúsítják, de a bűncselekmény elkövetésekor a gyanú szerint jelen volt két lányismerősük is (a 18 éves Zs. A. és a 13 éves V. V.). A rendőrség a gyermekkorú kivételével valamennyiüket őrizetbe vette. A cselekményben való részvételüket különböző fokban elismerték.
A főkapitány kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a 12 tagú K. családból hárman jelenleg is börtönben vannak, egyikük fegyveres rablásért, egy ember ellen jelenleg is eljárás folyik, mert villával összeszurkált egy embert, aki meg akarta védeni a saját tulajdonát.
A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat egyedül élt a Nyíres-dűlőben lévő hétvégi házában, rendezett körülmények között. Köztudott volt róla, hogy van pénze, mert a szerényebb körülmények között élőkön anyagilag segített. Tojást is árult, de a telekre nem engedett be senkit.
A gyanúsítottak szombat éjjel a férfit kihívták a házból, leütötték és az udvarra vonszolták, majd addig ütötték, amíg mozgott. A házat átkutatták és amit lehetett, magukkal vittek. A rendőrség a bűntett felfedezése után nyomozókutyát indított a helyszínről. Az esztergomi kapitányság Droll nevű kutyája 800 méter után megállt a feltételezett elkövetők háza előtt. A rendőrség a házban vérrel szennyezett cipőket és ruhákat talált, melyeket kapcsolatba lehetett hozni a helyszínnel - mondta a főkapitány.
Őrizetben az oroszlányi bácsi gyilkosai
Tizenhét órán belül elfogta a rendőrség azt a két fiatalt, akik azzal gyanúsíthatók, hogy agyonvertek egy 77 éves férfit a saját kertjében szombat éjjel Oroszlány külterületén - közölte Komárom-Esztergom megye rendőr-főkapitánya keddi sajtótájékoztatóján Tatabányán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.