A sofőrnek kilencvenezer forintos büntetést kellett volna befizetnie, de a rendőr közölte vele, hogy nem jelenti fel, ha kap tőle 45 ezer forintot. Az autósnál nem volt ennyi pénz, ezért a rendőr felajánlotta, hogy a maradék összeget ráér később is megfizetni. A férfi azonban feljelentette a rendőrt, akit egy hónap múlva, a fennmaradó összeg átadásakor értek tetten, és vettek őrizetbe.
A bíróság hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében találta bűnösnek az eset miatt az állásából felfüggesztett rendőrt, s ítélte két év letöltendő szabadságvesztésre. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős.
Két év börtön a korrupt rendőrnek
Nem jogerősen két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kedden azt a volt rendőrt, aki még tavaly májusban pénzt kért egy gyorshajtáson tetten ért autóstól Nyíregyházán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.