A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hajnali 4 óra óta országos szolidaritási sztrájkot tartott reggel 8 óráig, a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódva. A Mávinform tájékoztatása szerint a Budapest-Esztergom, a Budapest-Vác vonalon néhány járat kimaradt, és Miskolc térségében tapasztalható néhány járatnál késés, mivel a Tiszai pályaudvar nem tudott indítani és fogadni vonatokat. A Mávinform a miskolci és a szegedi vonalon számolt még kisebb késésekkel. Szegeden négy jegyvizsgáló sztrájkolt.
A fővárosban 1-2 perces késéssel jártak a vonatok, de ez nem függ össze a sztrájkkal - mondta Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese. A műszakváltás 6 és 7 óra között lesz, ami befolyásolhatja a közlekedést. Szolnokról eddig minden vonat elindult és jelentősebb késések sem tapasztalhatók. Debrecenben csak kisebb késéseket okozott a VDSZSZ hajnali sztrájkja, amely a fővárosba tartó vagy onnan érkező vonatokat érintette.
A szokásos képét mutatta reggel háromnegyed hatkor a győri pályaudvar: alig néhányan lézengtek a váróteremben, és az információs tábla sem hirdetett késést vagy vonatkimaradást. A szombathelyi pályaudvaron csütörtökön reggel is menetrend szerint érkeztek és indultak a vonatok, reggel öt órakor a szokásos volt a forgalom. Baranya megyében nem sztrájkolnak a vasutasok, így ott közlekednek a vonatok. A budapesti pályaudvarokon szinte zavartalan volt a forgalom, csütörtök reggel hat óráig egy kivételével minden vonat elindult a pályaudvarokról, csak néhány érkező járat esetében kell számítani késésekre.
Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke szerint sztrájkjuk elérte a célját, a vasutasok szolidárisak voltak, a vonatok egy része nem közlekedett, nehezítve ezzel a budapesti közlekedési állapotokat.
Gelencsér László, a VDSZSZ ügyvivője az MTI-nek elmondta, a munkáltató törvénytelen módon több helyen is - főleg a kocsivizsgálók esetében - a sztrájk indítása előtt a szolgálatban lévőket nyilatkoztatni akarta arról, hogy nem vesznek részt a sztrájkban szolgálatuk során, illetve leváltja a sztrájkolókat. A VDSZSZ tiltakozott a munkáltató törvénysértése ellen, és jogi lépéseket is tenni fog - mondta az ügyvivő.
Peiper Károly elmondta, hogy a forgalom helyreállítása a sztrájk befejezése után megkezdődik, a sztrájk mértékétől függően akár 10 órára, de várhatóan még a délelőtt folyamán helyreáll a menetrendszerinti közlekedés Budapest agglomerációjában. Hozzátette: amennyiben a távolsági vonatokat is jelentősebben érinti a sztrájk, akkor azok közlekedése a kora délután órákban áll helyre. A BKV-sztrájk alatt a menetrenden kívül közlekedtetett többletvonatok a Nyugati pályaudvar és Óbuda, valamint a Keleti pályaudvar és Kelenföld között járnak.
Friss hírek a BKV- és egyéb sztrájkokról itt.
Nem Budapesten csattant a VDSZSZ ostora
Befejeződött csütörtökön 8 órakor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) hajnal 4 órakor megkezdett országos vasutas szolidaritási sztrájkja. A Mávinform szerint az országban töbnyire menetrend szerint jártak a vonatok. Bár a vasutassztrájkot a VDSZSZ a budapesti agglomerációra kívánta fókuszálni, inkább Kelet-Magyarországon késtek miatta a vonatok.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.