Egy 31 éves díleren még múlt pénteken ütöttek rajta a nyíregyházi nyomozók, nála közel 1,3 kilogramm - a gyorsteszt szerint - marihuánát és 400 gramm amphetamint foglaltak le. A gyanúsítottat a bíróság azóta már előzetes letartóztatásba helyezte.
A százados tájékoztatása szerint kedden este egy négytagú, kábítószer-terjesztéssel foglalkozó nyíregyházi családot fogtak el a rendőrök. A lakásukon tartott házkutatás során - amelyen részt vettek a Jonatán bevetési akciócsoport tagjai is - 14 gramm amphetamin port és 10 gramm növényi származékot, feltehetően marihuánát találtak. A háztól éppen elhajtó kocsiból további 14 gramm növényi származék került elő.
A gyanúsított középkorú házaspártól, valamint a hozzájuk tartozó 34 éves férfitől és 28 éves nőtől a felmerült adatok alapján többen vásároltak drogot, s a kábítószer fogyasztók ellen is eljárás indult.
A házkutatás során a család lakásában nagy mennyiségű, valószínűleg bűncselekményből származó arany ékszert is lefoglaltak, amelynek eredetét még vizsgálják.
Lebukott öt kábítószer-terjesztő
Öt kábítószer-terjesztő bukott le Nyíregyházán; a két nőnél és három férfinál összesen több, mint 1,3 kilogramm marihuánát, illetve 400 gramm amphetamint találtak a nyomozók.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.