A Taxi4-nél elmondták: egyáltalán nem csökkent szerda reggelre a forgalom a keddihez képest, pedig arra számítottak, hogy sokan szabadságot vesznek majd ki a sztrájk miatt, így visszaesik az utasok száma. A BKV-sztrájk első napján a Taxi4-nél több mint kétszeres forgalmat mértek az egy héttel korábbi keddi naphoz képest.
A Tele5 taxinál csaknem 2,5-szer több fuvart bonyolítottak le kedden egy átlagos keddi munkanaphoz viszonyítva. A társaság a szerda reggeli csúcs alatt 400-500 autóval van jelen a fővárosi utakon. A forgalom náluk sem esett vissza a keddihez képest, így előrendeléseket már csak délutánra tudnak felvenni.
Nem csökken a taxik iránti igény
A BKV-sztrájk második napján továbbra is jelentős a taxik iránti igény, ezért a szokásosnál jóval több autóval vannak jelen a budapesti utakon - közölték a taxitársaságok képviselői.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.