Az asszonyt, aki nem kapott védőoltást az újinfluenza vírusa ellen, 18 napig ápolták lélegeztető gépre kapcsolva. A nagykanizsai egészségügyi intézményben alig három hét alatt összesen négy beteg halt bele az újinfluenza által okozott szövődményekbe, bár még nem minden esetben igazolódott a fertőzés gyanúja. Egyik elhunyt sem kapott védőoltást.
December 18-án egy 48 éves férfi halt meg, az ő szervezetében kimutatták a H1N1 vírus jelenlétét, december 28-án pedig egy 38 éves férfi, őt az influenza A típusa fertőzte meg. Január 8-án egy 45 éves férfi, Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester volt a harmadik áldozat, nála az első vizsgálatok nem igazolták az új vírus jelenlétét, a szerológiai vizsgálat eredménye pedig még nem született meg. A negyedik beteg a szombaton elhunyt 59 éves orvos, akinél a gyorsteszt szintén negatív volt, a vérvizsgálati eredménye pedig még ugyancsak hiányzik.
A Zalai Hírlap online kiadása szombaton az elhunyt sakkozó édesanyját idézte, aki a lapnak azt állította, hogy fiát a nagykanizsai kórház sürgősségi osztályán nem látták el megfelelően. Még karácsony előtt, négy nap alatt kétszer szállították be mentővel, mégis mindkét alkalommal hazaküldték 40 fokos lázzal.
Orvos volt a H1N1-vírus negyedik halálos áldozata Nagykanizsán
Egy 59 éves doktornő hunyt el szombaton a nagykanizsai kórház intenzív osztályán, ahol a H1N1 vírus fertőzésének gyanújával kezelték - közölte vasárnap az osztály ügyeletes orvosa.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.