A 32 éves, büntetlen előéletű szobafestőt - aki a Balaton-felvidéken, Pécselyen élt alkalmi munkákból - más bűncselekményekkel is gyanúsítják, mivel elköltött pár tízezer forintot azokról a bankkártyákról, amelyeket az elrabolt kocsiban talált. Ebben az is segítette, hogy a tulajdonos ugyanott tartotta a PIN-kódokat is - mondta Bánhidi Zsolt ezredes, megyei bűnügyi igazgató. A rendőrség már a kocsi ellopása után arra gyanakodott, hogy bűncselekmény elkövetéséhez kellett valakinek "az avittas Suzuki".
Az ezredes elmondta: a pénzzavarral küzdő férfi már szerdán kinézte magának a pannonhalmi benzinkutat, ahol azt is kifigyelte, hogy a kezelő két helyen tartja a bevételt, így csütörtökön csak azután távozott, hogy a második tárcát is átadták neki. Szabadfi Árpád megyei főkapitány hangsúlyozta: alig negyedórával a kút kirablása után már elfogták a tettest.
Mint arról az MTI beszámolt, egy pár órával korábban rabolt kocsival ment benzinkutat kifosztani egy férfi csütörtökön Pannonhalmán; az arcát sállal eltakaró rablót, aki mindkét alkalommal fegyverrel fenyegette meg áldozatait, rövid üldözés után Győrben fogták el a rendőrök.
Gázfegyverrel rabolták ki a pannonhalmi benzinkutat
Két, a valódi fegyverekre megdöbbentően hasonlító gázpisztolyt találtak a rendőrök annál a férfinál, aki csütörtökön egy elrabolt kocsit használva kifosztott egy pannonhalmi benzinkutat - közölték a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.