A mentőket egy földön fekvő férfihoz hívták. Amikor a mentősök megérkeztek, még három férfi volt a helyszínen. Közülük ketten szidalmazni kezdték a mentősöket, egyikük rájuk is támadt. A közlemény szerint a földön fekvő embert nem kellett ellátni, mert amikor felébredt, azt mondta: többet ivott a kelleténél, csak arra van szüksége, hogy talpra állítsák, majd elsétált.
A mentősök ezután be akartak szállni a mentőautóba, a helyszínen maradt két férfi azonban ismét szidalmazni kezdte őket. Az egyik férfi a mentőautó tolóajtaját a mentőápoló kezére húzta, s ököllel vállon ütötte őt. A járőrök kiérkezésekor a két férfi el akart menekülni, de a mentősök visszatartották őket.
A mentőápolót bántalmazó férfit a rendőrök előállították. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
Mentősökre támadt egy férfi Budapesten
A kiérkező mentősökre támadt egy férfi péntek reggel Budapest VIII. kerületében, a József körút és a Nap utca kereszteződésében - közölte honlapján a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.