Az MTI információi szerint az élményfürdő 30-40 millió forint közötti összeggel adós az áramszolgáltatónak, s korábban megállapodást kötött az E.ON-nal a hátralék egy részének megfizetésére.
Egyházi Nikoletta sajtóreferens azt mondta, hogy a tartozás mértéke üzleti titok, közlése szerint a fürdő december 21-ig vállalt törlesztőrészletét nem fizette meg, és többszöri felszólításra sem reagált.
A E.ON csütörtökön is megpróbálta kikapcsolni az áramot, de nem engedték be a villanyszerelőket, ezért pénteken más műszaki megoldással szüntették meg a szolgáltatást - tette hozzá a sajtóreferens.
A városi önkormányzat tulajdonában lévő élményfürdő nemcsak az áramszolgáltatónak tartozik, hanem az APEH Komárom-Esztergom megyei, január 5-i feketelistáján is szerepel. A bruttó 6,9 milliárd forint értékű Aquasziget Élményfürdő is azok közé a cégek közé tartozik, amelyek részvényeit az önkormányzat korábban lakossági tulajdonba akarta adni. Az élményfürdő vezetőjét az MTI pénteken a déli órákban nem tudta elérni.
Kikapcsolták az áramot az esztergomi élményfürdőben
Tartozás miatt kikapcsolta a szolgáltató az áramot pénteken az esztergomi élményfürdőben - erősítette meg az MTI értesülését az E.ON sajtóreferense.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.