A lapnak nyilatkozó Varga Mihály, aki a párt gazdasági kabinetjének vezetője - és a pénzügyi csúcsminiszteri poszt várományosa - kifejtette, hogy a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék. Amikor eljön a nyugdíjba vonulás ideje, a járadékot (a nyugdíj összegét) az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. Ezért nevezhető a rendszer virtuálisan tőkésítettnek. (Egy valós tőkefedezet melletti rendszerben a meglévő tőke adja ki a járadék összegét.)
Az új modell továbbra is felosztó-kirovó rendszerű lenne, tehát a gazdaságilag aktív népesség befizetéseiből fedeznék a nyugdíjasok havi járadékát. A virtuális tőkésítés csak a nyugdíj összegének - a havi járadéknak - a megállapítását szolgálná. A rendszer azonban alapvetően különbözne a mai felosztó-kirovó rendszertől: az adófizetők pénzét nem lehetne átcsoportosítani a nyugdíjkassza - évente akár több száz milliárd forintos - lyukainak a betömésére. A kifizetett nyugdíj nem lehetne több, mint a befizetett járulék. Ez a modell Svédországban kiválóan működik, igaz ott a szuficites nyugdíjkasszát alakították át ilyenné - írja a lap.
Varga Mihály úgy vélte, hogy a nyugdíjat mindenképpen hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a már megállapított nyugdíjak változatlanok maradnának, viszont az újonnan nyugdíjba menők járadéka akár 10-20 százalékkal is kisebb lehet a mainál, ami későbbi nyugdíjba vonulásra ösztönözne.
A svéd modell tehát átlátható, a politika által kevésbé manipulálható, viszont a járulékbefizetés csökkenése a nyugdíjak csökkenésével járna. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy politikailag ezt miként vállalja a következő kormány - írja a hetilap.
A svéd rendszerben, alacsonyabb nyugdíjakban gondolkodik a Fidesz
A Fidesz kormányalakítása esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet, ez adná az induló nyugdíj összegét, rendszerszinten pedig az éves nyugdíj-kifizetések megegyeznének a járulékbefizetésekkel - olvasható a Figyelő című gazdasági lap csütörtöki számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.