Az OCÖ elnöki titkárságának vezetője elmondta: a szerda reggeli postabontáskor egy országos kereskedelmi bank nevében feladott borítékban két lapot találtak. Az egyikre azt írták: "El lehet innen menni!", míg a másikba fehér színű port csomagoltak.
A titkárságvezető közlése szerint az ismeretlen anyag az asztalra és a padlóra szóródott, ezt követően értesítették a rendőrséget.
Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: az ismeretlen anyagot a polgári védelem és az ÁNTSZ munkatársai elszállították az Országos Epidemiológiai Intézetbe, ahol megvizsgálják az összetételét. Hozzátette: a rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.
Fehér port tartalmazó borítékot kapott az OCÖ
Fehér port és egy üzenetet tartalmazó boríték érkezett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) központi irodájába a szerdai postával; a rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított, a szakértők vizsgálják a boríték tartalmát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.