A neve elhallgatását kérő szakszervezeti forrás közlése szerint két-két buszsofőrt bocsátottak el a dél-pesti, a kelenföldi és az óbudai buszgarázsból, és több műszaki szakembernek is felmondtak. Az érintettek már szerda délelőtt távoznak a cégtől.
Korábban Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője azt mondta: a kontrollcsoport is azt bizonyította, hogy a műszaki meghibásodások léteznek a BKV buszainál, és több olyan járművet ők irányítottak vissza, amelyeket a műszakiak kiadtak volna a forgalomba.
A BKV kedden közölte, hogy "szuperkontrollcsoportot" hoznak létre a közlekedési káosz mihamarabbi és minél hatékonyabb felszámolására. A csoport feladata, hogy elvégezze az autóbuszok műszaki állapotának vizsgálatát a forgalomba álláskor és a garázsba való visszaállás idején. Az intézkedéstől az indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadások és az esetleges rongálások csökkenését várják. A társaság a kontrollcsoport szerda reggeli munkájáról hivatalos közlést délutánra ígért.
Eközben továbbra is fennakadások vannak a BKV-buszok közlekedésében; szerda délelőtt 15 viszonylaton voltak késések. A BKV akkor azt közölte, hogy a 7-es buszcsalád (7, 7E, 173, 173E) járatain továbbra is nagyobb követési idővel kell számolni, a járművek átlagosan 10 percenként követik egymást. Szerdán délután negyed négykor a vállalat szerint a 7-es busz már menetrend szerint közlekedik és a 7E, 173, 173E járatoknál is csak néhány perccel nagyobb a követési távolság a menetrendhez képest.
A 112-es, 212-es, 85-ös, 32-es buszoknál is helyre állt a menetrend szerinti közlekedés délutánra, s bár ritkábban jár még a 9-es, 15-ös, 276E, 67-es és 153-as busz is a menetrendhez képest, de a késések néhány percesre tehetők a BKV közleménye szerint. Reggel a 282E és 284E jelű buszok 20 helyett 40, a 67-es 15 helyett 30 percenként követték egymást, velük kapcsolatban nem jelzett változást a vállalat.
A BKV közlése szerint szerda hajnalban 212, majd a reggeli javítások után már csak mintegy 150 autóbusz nem állt forgalomba a napi forgalomban átlagos 1200-1300 járműből.
Buszsofőröket és műszaki szakembereket rúgott ki a BKV
Több buszsofőrnek és műszaki szakembernek is felmondtak a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég által létrehozott "szuperkontrollcsoport" megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását - tudta meg az MTI szakszervezeti forrásból.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.