A távhőszolgáltatásra 2009. augusztus 1-jétől alkalmazott 18 százalékos adómérték hatályba lépéséhez hasonlóan az 5 százalékos áfával történő adóztatásnak is az a feltétele, hogy azt jóváhagyja az Európai Bizottság (EB).
Az EB eddig ebben a kérdésben határozatot még nem hozott, a korábbi tapasztalatok alapján a PM arra számít, hogy a bizottság határozat nélkül, a rendelkezésére álló három hónap lejártával a hozzájárulását "megadottnak" tekinti majd.
A három hónapos határidő lejártáról szóló PM határozat legkésőbb a Magyar Közlöny január 15-i számában jelenik meg. Ennek megfelelően a távhőszolgáltatásra vonatkozó 5 százalékos adómérték - a 2010. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló, vonatkozó jogszabály alapján - 2010. január 15-én léphet hatályba.
Az 5 százalékos adómérték alá tartozó távhőszolgáltatások köre egyrészt lefedi a jelenleg 18 százalékkal adózó távhőszolgáltatásokat, másrészt kibővül a villamos energiáról szóló törvény alapján megújuló energiaforrásnak minősülő energiaforráson alapuló hőszolgáltatással.
Az 5 százalékos adómérték várhatóan azon távhődíj teljes összegére alkalmazható először, amelynél a díj megfizetésének esedékessége 2010. január 15-ére vagy azt követő időpontra esik, függetlenül attól, hogy a számlázott díj milyen elszámolási időszakra vonatkozik.
Öt százalékkal adózhat január 15-től a távhő
Az Európai Bizottság eddig nem emelt kifogást, így várhatóan 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő, január 15-től - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.