A KEH közleményében utalt arra, hogy az Országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, és az új rendelkezések egyike korlátozná a közoktatási intézményt fenntartók intézményvezető-kinevezési jogát, korlátozott vétójogot adva a nevelőtestületnek. Az új rendelkezések vonatkoznának az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekre is, amelyek esetében a képviselő-testület a hatályos önkormányzati törvény alapján önállóan dönt az intézmény vezetőinek kiválasztása során.
A közoktatási törvény módosítása ezt az önálló döntési jogot a nevelőtestületnek adott jogosítvánnyal nyilvánvalóan korlátozná - mutatott rá a hivatal, hozzátéve: az államfő álláspontja szerint az Ab gyakorlatából egyértelműen az következik, hogy ha egy alapvető önkormányzati hatáskört az önkormányzati törvény szabályoz, akkor annak korlátozása csak kétharmados többséggel elfogadott törvényben történhet. Ez a feltétel a közoktatási törvény módosítása esetén nem teljesült, ezért Sólyom László szerint a törvény alkotmányellenes.
A köztársasági elnök megküldte az Ab-nek véleményezésre a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt is. A KEH közleménye szerint az államfő indítványában leszögezi: a magánnyugdíjpénztár tagjainak jogai az alkotmány értelmében tulajdonnak tekintendők. A tulajdon alkotmányosan korlátozható, de csak akkor, ha a korlátozás arányban áll az azt szükségessé tevő közérdekkel.
Sólyom László szerint a magánnyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható, átlátható működése közérdek, azonban az érintetteknek az alkotmány alapján lehetőséget kell kapniuk a kötelező társadalombiztosításba való visszalépésre, ha úgy érzik, hogy a változások aránytalanul hátrányosan érintik őket. Miután a törvény a visszalépés lehetőségét nem biztosítja, a köztársasági elnök szerint az sérti az alkotmány által védett tulajdonhoz való jogot.
Sólyom az Ab elé visz két törvényt
Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt, valamint a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.