A Sláger Rádió Zrt. azt kérte, hogy ügyfél lehessen a rádióengedély-kiadási eljárásban; ez a feltétele ugyanis annak, hogy beleszólást nyerjen az ügymenetbe. Péterffy Gábor azt mondta, hogy a Sláger beadványa idő előtti, mivel a rádióengedélyezési eljárás még meg sem kezdődött. A hírközlési hatóságnak jogszabályi kötelezettsége, hogy - amennyiben a kérelem a formai és a tartalmi előírásoknak megfelel - az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) megkötött műsorszolgáltatási szerződés alapján kiadja a rádióengedélyt.
Mivel az új rádiók az Antenna Hungáriával kötnek műsorszórási szerződést, az NHH várhatóan nem lesz közvetlen kapcsolatban az új műsorszolgáltatókkal, azaz a rádióadókkal. Ha az eljárás során a vesztes rádióadók mégis kérelemmel keresnék meg az NHH-t, úgy arra a hatóság önállóan fellebbezhető végzést hoz majd - mondta a kommunikációs igazgató.
Az ORTT az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságokról október 28-án döntött, ennek értelmében a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot az FM1 konzorcium, míg a kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt. nyerte el hét évre.
A Sláger Rádió bele akar szólni a Neo FM engedélyének kiadásába
Beleszólást kér a Sláger Rádió az általa most használt hullámsávot elnyert Neo FM sugárzási engedélyének kiadásába - erősítette meg a hírt hétfőn Péterffy Gábor, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kommunikációs igazgatója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.