A honatyák hétfőn 204 igen, 148 nem szavazattal és 9 tartózkodással fogadták el a törvényjavaslatot. A törvény módosítását alapvetően az Európai Parlament és Tanács határozata alapján létrehozandó Jövedéki Árumozgási és Ellenőrző Rendszer (EMCS) indokolja. Ennek az a célja, hogy mind az unió területén, mind pedig az egyes országokon belül - adófelfüggesztéssel végzett - jövedékitermék-szállítást napra készen lehessen elektronikusan nyomon követni. Ezzel a visszaélések aránya is csökkenthető.
Az adófelfüggesztés tipikus módja az, amikor adóraktárba szállítanak jövedéki terméket, illetve ott tárolják azt. Az adót csak akkor kell megfizetni, amikor az kikerül a raktárból. Vannak olyan esetek, amikor a jövedéki termék után még felhasználáskor sem kell adót fizetni. Ilyen például az, amikor az ásványolajból villamos energiát állítanak elő. A módosítás adómentessé teszi az olajfinomító hulladékából előállított jövedéki terméket is, ha elégetve, abból villanyáramot állítanak elő.
Az új szabály lehetővé teszi, hogy a NATO éttermeknek, kantinoknak is adófelfüggesztéssel lehessen jövedéki terméket - alkoholos italt - szállítani. Ilyenkor a szállítást a NATO-egység igazolja a vámhatóságnak, amely a szállítót mentesíti az adó megfizetése alól. Ugyanez a szabály vonatkozik a NATO által elhasznált üzemanyagra is.
A javaslat szabályozza azt is, hogy kinek és hol kell megfizetnie az adót, ha egy csomagküldő cég, az unión belül szállít - megrendelésre - jövedéki terméket. Ilyenkor a címzett országban adóügyi képviselőt kell tartania, ő teszi le a jövedéki biztosítékot is.
Jelenleg alkoholtermék 2 litert meghaladó kiszerelésben csak vámhatósági engedéllyel forgalmazható. A javaslat engedély helyett bejelentést ír elő. Ugyanez vonatkozik a 2 liter feletti kiszerelésű gyümölcsborokra is, viszont a szőlőbornál a 25 litert meghaladó kiszerelés a bejelentés-köteles. A termelői borkimérés bejelentés nélkül értékesíthet helyben fogyasztásra vagy elvitelre legfeljebb 10 literes kiszerelésben szőlőbort.
Alkoholterméket csak olyan mozgóboltban lehet árusítani, amely zárt légtérrel rendelkezik, úgy, hogy szilárd térelemek alkotják a falait. Feltétel még, hogy a járműnek rendszámmal is kell rendelkeznie. Az új szabályok többsége december utolsó, illetve január első napján lép hatályba.
Módosult a jövedéki törvény
Véglegesen mentesül a jövedéki adó megfizetése alól, aki NATO kantinnak, étteremnek szállít jövedéki terméket - egyebek mellett ezt is tartalmazza a jövedéki adóról és az ilyen termékek forgalmazásáról szóló törvény módosítása.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.